„A homokórában mind simábbra csiszolják egymást a homokszemek, végül szinte súrlódás nélkül siklanak át az üveg felső részéből az alsóba, egyre jobban kimélyítve a nyílást. Minél régibb egy homokóra, annál gyorsabban jár. Észrevétlenül mind rövidebb órákat mér. […] Az ember évei is egyre gyorsabban múlnak, ahogy ismétlődnek, míg végül átszakad a gát. Az ember is egyre átjárhatóbbá válik a benyomások számára.” (Draaisma, 183., 2003) Van-e megoldás az életkor gyarapodásával együtt járó gyorsuló időélmény tempójának megváltoztatására?
„A fiatalság türelmetlen a maga vágyaiban, szinte habzsolná az időt, és az idő zsugorodik. Ehhez járul még, hogy a fiatalkori benyomások élénkek, frissek és számosak; vagyis az évek telítettek, ezerféle módon kitüntetettek […] Ezzel szemben az időskor[ban] […] egyforma minden hét, egyforma minden hónap, az élet egyhangú taposómalma. Az összes kép egyetlen képpé olvad össze. A képzelet rövidülésben látja az időt. […] Ha meg akarod nyújtani az idő perspektíváját, akkor, ha módod van rá, töltsd meg ezer új dologgal. Vállalkozz fárasztó útra, a világot megfiatalítva magad körül fiatalítsd meg önmagad!” (Guyau idézi Draaisma, 187-188.). Ide kapcsolódik az idő és az élmények kapcsolatának kettőssége. Egy unalmas órát vagy egy unalmas napot az átélés pillanatában szubjektíve jóval hosszabbnak éljük meg, mint egy óra vagy egy nap, ugyanakkor pár hónap múlva visszatekintve, az unalmas órák és napok szubjektíve „lerövidülnek”, egy pillanatnak tűnhetnek, mintha gyorsan elrohant volna az az óra, az a nap, ami korábban végtelenül hosszúnak tűnt. Így járhatunk akár egy teljes évvel is, az év zárásakor. Fordított az élmény az izgalmas élményekkel. Izgalmas élmények átélésének a pillanatában „rohan” az idő, észrevétlenül telnek el az órák, megváltozik az időélmény, ugyanakkor visszatekintve ezekre a rohanó órákra utólag jóval hosszabb és tartalmasabb idői élmény marad hátra az emlékezetünkben. Ezáltal kirajzolódik a személyes felelősség szerepe az idő élmény tempójának szubjektív megélésében. Az itt és most felelősségteli átélése, a belső és / vagy külső élmények gazdagságának tudatos előállítása és / vagy tudatos szemlélése a jelenben az idő felgyorsulását eredményezheti (észrevétlenül eltelik több óra), mintegy az objektív idő élményből való kilépés lehetőségét kínálja, és az időfolyása helyett a legszélesebb értelemben vett tapasztalatokra való ráhangolódás alakulhat ki, ugyanakkor visszatekintve egy élményekben gazdag múlttal ajándékozza meg a személyt. Mindez nem csak egy alkalmi tapasztalat lehet (pl. egy jó baráti beszélgetésbe való belemélyedés vagy egy pszichoterápiás folyamatba való érzelmi bevonódás mindkét fél részéről), hanem lehetséges a figyelem irányításának egy speciális készségének az elsajátítása, amely a modern kognitív terápiás irányzatok egyik fő hatáselve, amelynek a fejlesztésére alkalmas a mindfulness meditáció gyakorlása. Ugyanakkor a fentebb tárgyalt személyes felelősség nem vállalása a jelen élményeiért, „végtelen” hosszúra nyújthatja a jelen unalmasnak megélt óráit, míg utólag visszatekintve felgyorsul a szubjektív idő, és a rohanó évek keltette kétségbeesés érzését hagyja maga után.
D. Draaisma (2003). Miért futnak egyre gyorsabban az évek? Typotex Kiadó, Budapest és a Mindfulness alapú kognitív terápiás irányzatok alapján az összefoglalást készítette: Boross Viktor.
